Az igáslovak takarmányozása Az igásló munkáját mkp-ban szokás mérni. (Ez műszaki-mechanikai mértékegység; l mkp = 9.807 J = 3.704 0.000001 LEh). Az igásló munkáját ÓCSAG (1971) a következőképpen csoportosítja: könnyű munka (0.7-1.5 millió mkp), közepes munka (1.5-2.0 millió mkp), nehéz munka (2.0-3.0 millió mkp) és igen nehéz munka (3.0 millió mkp fölött). De mint már CSUKÁS (1952) kifejti, a dolgozó ló által kifejtett munka csak hozzáveltőleg itélhető meg. Hatással van ugyanis rá a testalakulás módja, a gyorsaság, a gyakorlottság, az út minősége, az esetleges vemhesség vagy szoptatás stb. îgy a már ismertetett szükségleti értékekkel történő számítás mellett elengedhetetlen az állat kondiciójának folyamatos figyelemmel kisérése és a fejadag szükség szerinti korrigálása. Az igáslovak takarmányozását olcsó tömegtakakarmányokra kell alapozni. Igy a klasszikus széna-zab-szalma triász mellett a silókukorica-szilázs, a szárított cukorgyári répaszelet, cukor- és takarmányrépa, illetve még az ún. melléktermék-szilázs (kukoricsszár+melasz+répaszelet) is szóba jöhet. Az abrak nagyobb hánydát (akár 100%-ig) képezheti kukorica. Az említett takarmányok szegényes, vagy kiegyensúlyozatlan hatóanyag-tartalma miatt az ásványianyag vitaminkiegészítés különösen fontos. Az energiában gazdag takarmányozás miatt pihenőnapok után fönnáll a bénulásos izomfesték-vizelés (myglobinuria, pünkösdi betegség) veszélye, ezért pihenőnapokon csökkentsük a fejadagot és mindenképpen jártassuk meg a lovakat. Külön bizottságot hozott létre a FAO az igásállatok témakörében. Az 1996-os zaragozai szimpoziumon TISSERAND foglalta össze az igáslovak takarmányozási stratégiáját (FAO-REU, 1996).