A tenyészmén táplálóanyag-igényére vonatkozóan kevés tudományosan megalapozott adattal rendelkezünk. A mén fertilitása szezonálisan változik: a legjobb tavasszal és legrosszabb télen. Fehérjében gazdagabb takarmányozással és mesterséges fénnyel januárban és februárban már javítható a termékenyítőképesség. (Hazánkban az állami méneket február 15-június 15. közötti időszakban helyezik ki a fedeztető állomásokra.)

A mén táplálóanyag-igénye a tenyészidényen kivül a környezeti hőmérséklettől és mozgásinenzitásától függ s általában a könnyu munkát végző lóéhoz áll közel. Az elhízás hátrányos a mén nemi aktivitására, ezért fejadagját a testsúly folyamatos ellenőrzése alapján szabjuk meg. A mén normál testsúlye mintegy 5-10%-kal nagyobb a kancáénál. A fedeztetési időszak előtt 2 héttel a fejadag táplálóanyag koncentrációját növelni kell. Erős igénybevétel (10-15 ugratás hetente) és könnyu, 1 órás mozgás esetén az energiaigény az életfönntartónak kb. másfélszerese. A fehérjeigény az életfönntartónak 3-4-szerese, különösen kéntartalmú aminosavak iránti igény nagy. Egy 600 kg-os mén 60-80 gramm lizint és 40-50 gramm metionin-cisztint igényel. Az ásványianyag- és vitaminigény kb. a magasan vemhes kancáéhoz hasonlítható.

MEYER (1986) egy 600 kg-os, napi 1-2 órás könnyű mozgást végző ménnek 4 kg réti-, 2 kg lucernaszénából, 2 kg zabból és 3 kg lótápból álló fejadagot ajánl (100-110 MJ DE, 1000-1100 gramm emészthető nyersfehérje). A lótáp 52% zabból, 10% búzacsírából, 10% búzakorpából, 10% extrahált szójadarából, 5% szárított sörélesztőből, 5% hallisztből, 5% lucernalisztből és 3% ásványianyag-vitamin premixből áll és kilogrammonként 11.6 MJ DE-t, 17.6% emészthető nyersfehérjét, 12 gramm lizint és 6.6 gramm metionin-cisztint tartalmaz, Tejpor, tejpótló csikó- (esetleg borjú-) tápszer, esetleg nyers tojás etetése is szóba jöhet.

Kedvező hatású a zöldtakarmány (5-10 kg-os) vagy a forró levegővel szárított zöldliszt (1 kg-os napi adagban) kiegészítő etetése.