Az utóbbi években a lótartás jelentősége világszerte fokozódik. Ennek az az oka, hogy egyre többen tartanak sport-, vagy hobbicélokból lovat. Ezzel párhuzamosan a lovák táplálóanyag-szükségletére vonatkozó kutatások is intenzívebbé váltak (INRA, 1984; NRC, 1989; DLG, 1994, 1995).

A ló, hasonlóan a többi növényevôhöz, ajkai és nyelve által képzett csô segítségével iszik. A szilárd takarmányt fölsô ajkaival ragadja meg. Jellegzetes táplálkozási szokása szerint a ló gyakran ráfúj takarmányára, mielôtt megenné. Emiatt különösen káros lehet a ló számára a poros, penészes takarmány. A széna etetés elôtti lerázása ugyan enyhíti a veszélyt, de a levélpergés miatt nagy veszteseggel jár. Kényszermegoldásként a poros takarmány kevés vizzel történô "megszentelése" jöhet szóba. A granulátum, illetve ivós (1:3 sza.:víz) etetése az említett gondon kívül a szelektív takarmányfölvételt is megakadályozza. A rágás nem elhanyagolható részét teszi ki a ló emésztési folyamatainak. Egy kilogramm zab megrágása - fajta, kor és egyed szerint változóan - 10-20 percig tart (1000-1500 rágás); a széna kb. kétszer ennyi rágási idôt igényel. A ló tehát lassan eszik, alaposan rág. Ezért a legtöbb takarmányát (széna, zab stb.) természetes formában is kaphatja; a kemény magvú árpát és kukoricát célszerű roppantott formában etetni. (Idôs lovak esetében ajánlható a széna fölszecskázása is, illetve a szemestermények roppantása). Megjegyzendô, hogy a rágás energiaigénye nagy, ezért intenzív munkában álló lovaknak többen közepes rosttartalmú granulátum etetését javasolják.

A nyáltermelés túlnyomórészt a fültô alatti nyálmirigybôl származik. A termelt mennyiség nagymértékben függ a fölvett takarmány minôségétôl. Átlagos mennyisége naponta 40 liter. A nyál semleges, enyhén lúgos vegyhatású. Bár tartalmaz kevés keményítôbontó enzimet, ennek hatása - a rendelkezésre álló kevés idô miatt - elhanyagolható. A nyál fô szerepe tehát a száraz takarmányok megnedvesítése és elôkészítése a lenyeléshez.

A gyomor űrtartalma átlagosan 12-18 liter, de rendszerint csak 2/3-áig telik meg. A gyomor - viszonylag kis űrtartalma miatt - naponta többször ürül. Ĺltalában a lenyelt falat egy-két harmada idôzik hosszabb ideig (6-8 órát) a gyomorban. Következésképpen a gyomoremésztés jelentôsége a ló számára korlátozott. îgy a gyomortartalom nem keveredik maradéktalanul, hanem rétegesen helyezkedik el. (Ennek hátrányait az igen aktív és hatékony rágás csökkenti, mert a lenyelt falatokban a fejadagalkotók már keverednek). Itt említendô meg, hogy anatómiai sajátosságai miatt a ló képtelen a hányásra. A gyomorkapu (cardia) ugyanis rendkivül nehezen nyílik meg; a pylorus ("gyomorcsukó", a gyomornak az epésbélbe vezetô része) ezzel szemben könnyen. Ez utóbbi csak akkor kerül görcsbe, ha - fôleg az abrak etetése elôtt - hideg vizet itatunk ("vízkólika"). A pyloruspasmus következménye nem egyszer gyomorrepedés. Az óránkénti átlagos gyomornedvtermelés 0.7 dl (kb. 2 l/nap). A búzakorpa, a roppantott zab és kukorica, valamint a sárgarépa serkenti, a szemes zab és a szénafélék csökkentik az elválasztás mértékét. Megjegyzendô, hogy a gyomornedvtermelés mértékében jelentôs egyedi különbségek figyelhetôk meg. A gyomor alapi részében kevésbé savas (kb. pH 5-ös) a közeg, ami lehetôvé teszi a falattal odaérkezô baktériumok életben maradását. Ezek hatására a takarmány szénhidrátjainak egy része illó zsírsavakra és tejsavra bomlik. Az elôbbiek a vastag- az utóbbi a vékonybélben szívódik föl. (A leírt folyamat jelentôsége elsôsorban a hátsó bélszakaszok keményítôterhelésének megelôzésében áll). A pylorusi rész savasabb (pH 2.5-2.7), ami lehetôvé teszi a pepszines-sósavas fehérjebontást. A leírtakból az a gyakorlati tanács szürhetô le, hogy a ló napi adagját több, apróbb részletekben etessük meg és az abrak etetése kövesse a tömegtakarmányokét!

A kb. 18-20 méteres hosszával és 3-4 cm-es átmérôjével a vékonybél űrtartalma mintegy kettô-négyszerese a gyomorénak. A tartalom tovahaladási sebessége gyors, a takarmány átlagos itt tartózkodási ideje 2-4 óra. Stresszhatásokra, bizonyos takarmányok (leveles répafej, pillangósok, rozsnok stb.) fizikai és/vagy kémiai hatására a vékonybél összehúzódásai fölgyorsulnak és bélelzáródáshoz (invaginatio) vezethetnek. Rosthiány, fehérjetúletetés pedig az aminosavak dekarboxilezéséhez és izgató-mérgezô biogén aminok keletkezéséhez vezethet. A vékonybél emésztŐnedvei a napi 6-8 l hasnyál, a 4-6 liter epe és a 100-120 liter bélnedv. Az epe és a hasnyál folyamatosan, egy ponton ürül a vékonybélbe. (A lónak nincs epehólyagja!) A nem rostalkotó szénhidrátok (keményítô, cukrok) egyszerű cukrokká bontva szívódnak föl. Nem bontott hányaduk (10-30%) a vastagbelekbe kerül. A hôkezelés, különösen a pelyhesítés és az extrudálás, javítja a keményítô emészthetôségét. A zsírszerű anyagok emésztése - a folyamatosan érkezô epének köszönhetô jó emulgeálódás miatt - kiváló, kb. 90%-os. A ló fejadagjában 15-18%-nyi zsírt is képes tolerálni, sôt hasznosítani (McCANN és mtsai, 1987). A takarmányzsír összetétele (kemény-puha, pigmenttartalom) nagy mértékben visszatükrözôdik a testbe épített zsírokon. Erre különösen vágólovak elôállítása során kell ügyelni, mert például a kukoricára és lucernaliszt-granulátumra alapozott hízlalás puhává és sárgás színűvé teszi a testzsírokat. A fehérjeemésztés döntôen a vékonybélben zajlik, hatékonysága átlagosan 60-75%-os.

A vakbél szerepe az aminosavellátás szempontjából elhanyagolható, ennek megfelelôen az intenzív növekedés, valamint lactatió alatt a ló is igényes az etetett takarmány aminosav-összetételével szemben. Az elsô és második számú limitáló aminosav a lizin és a metionin. A kalcium, a magnézium, a nátrium, a kálium, a legtöbb mikroelem és vitamin a vékonybélbôl szívódik föl. A karotinok föltárása - a rendelkezésre álló rövid idô alatt - tökéletlen, emiatt a karotinŢ A-vitamin átalakulás hatékonysága rossz. A foszfor (foszfát-ionok formájában) a vékonybélbe beválasztódik, és a remesébôl szívódik föl. Emiatt a takarmány Ca-P aránya a foszfor értékesülésére csak szélsôséges esetekben bir befolyással. Megállapítható tehát, hogy - különösen abraktúlsúlyos takarmányozás (pl. sportlovak) esetében - az emésztés fô helye a vékonybél.

Nem becsülendô le azonban a vastagbél szerepe sem. Itt a tartalom tovahaladása lelassul (a takarmány átlagos tartózkodási ideje kb. 1 nap), ami a mikrobiális emésztésnek kedvezô föltételeket teremt. A vastagbélben a szénhidrátok mikrobiális bontásának eredményeként illó zsírsavak keletkeznek, fölszívódnak és jelentôsen hozzájárulnak az állat energiaellátásához. A keményítôbôl és cellulózból átlagosan 17:5:1 arányában ecet-, propion- és vajsav keletkezik. Abraktúletetés hatására hirtelen sok keményítô érkezhet a vastagbelekbe, amely tejsavas erjedést, a pH 5.5-5.8-ra való csökkenését, ozmotikus hasmenést okozhat, és hajlamosít a savós patairhagyulladásra. A leírt erjedéses dyspepsia - különösen gyors növekedésű csikók esetében - halálos kimenetelű Clostridium-enterotoxaemia kialakulásához vezethet. Mindez megelôzhetô a nyersrostbevitel megfelelô szinten tartásával. A szárazanyagnak minimálisan 16-18%-át a nyersrost tegye ki. A rost strukturáltsága - szemben a kérôdzôkkel - kisebb szerepet játszik. Hiányának fô veszélye, hogy a kiesô rágási idô miatt a ló unatkozik, karórágóvá válhat. (Az emlitett káros szokás természetesen más okból is kialakulhat !) A nyersrost 30-60%-át tehát - ami 100 kg élôsúlyra számítva minimálisan 0.5 kg-ot jelent - ajánlatos struktúrális, azaz 1 cm-nél hosszabb részecskék formájában nyujtani. A karbamid (és más NPN-anyagok) etetése a lovakkal gyakorlati körülmények között nem célravezetô, sôt inkább ellenjavalt! A vakbélben és a remesében keletkeznek vitaminok is (fôként B1, B6, B12 és K), részben föl is szivódnak, de a nagyobb igénybevételnek kitett lovak számára pótlásukra is szükség van. A bélflóra eredeti összetételétôl függôen, egyes szájon át bejutó antibiotikumok, illetve coccidiostaticumok - a bélflóra egyensúlyának fölborításával - bélgyulladást, hasmenést, elhullást okozhatnak.