LOVASKARAVÁN nevű karaván honlapja
LOVASKARAVÁN nevű karaván honlapja
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Lovak
 
Képek
 
Seabiscuit
 
Szilaj
 
Egyéb
 
A hét vicce
 
Nyitott istálló



A NYITOTT ISTÁLLÓ

A legjobb, tehát legegészségesebb és legtermészetesebb lótartási formát a nyitott istálló nyújtja, ahol a lovak kisebb csoportokban élnek együtt. Itt felelnek meg a körülmények leginkább a lovak igényeinek. Néhány évvel ezelőtt még sokan elítélték ezt a tartási formát, mert főleg a sportlovaknál féltek a végtagok sérüléseitől. De ami eleinte radikálisnak tűnt, hamarosan megkapta a viselkedés-kutatók és állatorvosok áldását.

A lovak kis csoportokban élnek a nyitott istállóban, amihez közvetlenül kapcsolódik a karám. Az istállót úgy kell tervezni, hogy egy fedett rész védelmet nyújtson és a lovak azt bármikor felkereshessék.


A nyitott istálló építése

Ha több lovat tartunk együtt, előfordulhatnak nézeteltérések köztük. Ezért a nyitott istálló építésekor ügyelni kell arra, hogy a lovaknak legyen kitérési és visszahúzódási lehetőségük. Az istállót térelválasztókkal lehet különböző részekre osztani (fekvő-, etető-, kifutórész). A zsákutcákat mindenféleképpen mellőzni kell! Ezért minden helyiségnek legalább két bejáratot kell építeni.
Egy másik probléma az etetésnél léphet fel, mert a magasabb rangú lovak megpróbálják elkergetni alacsonyabb rangú társaikat az etetőtől. A takarmány adagolását többféleképpen lehet megoldani. Az egyik lehetőség etetőállások építése, ahol a lovak zavartalanul ehetnek. Az állásokat olyan szélesre kell építeni, hogy csak egy ló férjen el benne.
Fontos az is, hogy mindig lehetséges legyen egyes állatokat, így pl. a betegeket elkülőníteni.
Ahhoz, hogy a lovakat mozgásra késztessük, érdemes az istállót a karám közepére építeni, mert így a lovak körbe is mehetnek.
Összefoglalva: A nyitott istállót jól kell megtervezni ahhoz, hogy optimálisan töltse be szerepét.


Az általános leírás után néhány építési irányérték következik:

Fekvőhely lovanként: 3 x marmagasság(négyzeten)
Karám területe lovanként: 2 x (2 x marmagasság)(négyzeten)
Etetőállás hossza: 1,8 x marmagasság
Etetőállások száma: lovanként 1
Istálló magassága: legalább 2,5 m

A csoport területigénye egyenlő az egyes lovak minimális területigényének összegével. Több mint öt lóból álló harmonikus csoportoknál az összterületet legfeljebb 20%-kal lehet csökkenteni.


A nyitott istálló előnyei

Ennek a tartási formának sok előnye van: A lovak alapvető igényeit (állandó mozgás, társas viselkedés, napfény, friss levegő) egyszerűen és minimális költségekkel lehet kielégíteni. Ez nemcsak a lovak egészségére van jó hatással, hanem a lovaglásra is, mert a lovak nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak. Az állandó mozgás által megfelelő a végtagok és szervek vérellátása, így ritkábban sántulnak le a lovak. Ezen kívül ritkábbak a légzőszervi megbetegedések is.

Miről ismerhetjük fel a jó nyitott istállót?
- Az irányértékeket betartották
- Az istálló jól strukturált
- Kb. a karám fele fedett
- Jók a higiénés körülmények
- Ápoltak a legelők
- A lovak jól beilleszkedtek a csoportba, nyugodtak és kiegyensúlyozottak

 

Óra
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Linkek
 
Lovas oldalak
 
Western
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!